My thoughts

Idézetek, versek, saját gondolatok

Múltról szóló idézetek

 

Az élet rövid. . . nem maradhatok a múlt fogságába, mert még a végén a jövőmet veszítem el.

 

۞ ۞ ۞ ۞ ۞ 

 

Néha nem tudjuk csak úgy elengedni a múltat. Máskor pedig bármit megtennénk, csak hogy elfeledjük végre. És néha valami újat tudunk meg a múltról, ami mindent megváltoztat a jelenben.

 

۞ ۞ ۞ ۞ ۞ 

 

 A múltat nem lehet begyógyítani

 

۞ ۞ ۞ ۞ ۞ 

 


Múltbéli hibáinknak meg van az a rossz szokásuk, hogy visszasodródnak az életünkbe, és olyankor bizony meg kell fizetnünk értük.

 

۞ ۞ ۞ ۞ ۞ 

 

Csak akkor hozd fel a múltat, ha építkezni is tudsz belőle.

 

۞ ۞ ۞ ۞ ۞

 

 A múltat sosem hagyjuk igazán a hátunk mögött. Kísértetek olálkodnak a sötétben, lesben állva, hogy emlékeztessenek döntéseinkre. De ha hátra tekintünk lehet, hogy egy kitárt karú régi barátra lelünk. Vagy egy ellenünk ármánykodú régi ellenségre. Vagy egy felnőtt fiúra, aki szívből megbocsájt. Milyen szomorú, hogy valaki nem hajlandó visszanézni és sosem érti meg, hogy aki a múltat tagadja, az arra van kárhoztatva, hogy ugyanabba a hibába essen újra.

 

۞ ۞ ۞ ۞ ۞

 

Semmi sem kelti oly teljesen életre a múltat, mint egy illat, melyet ismerünk valahonnan.

 

۞ ۞ ۞ ۞ ۞

 

Ha megismersz valakit, aki segít elfelejteni a múltat; akkor ő lesz a jövőd.

 

۞ ۞ ۞ ۞ ۞

 

A múlt nem fontos egyesek szerint... De szerintem az élet legfontosabb része ez, mivel ebben van minden; minden amit átéltél, ami miatt boldog vagy, és minden szomorúság amiből tanulni tudsz!

 

۞ ۞ ۞ ۞ ۞

 

Mikor valaki felbukkan a múltból, érzelmes hangon bejelenti, hogy "mindent" rendbe akar hozni, csak sajnálni és nevetni lehet szándékán; az idő már "rendbe hozott" mindent, azon a különös módon, az egyetlen lehetséges elintézés módján.

 

۞ ۞ ۞ ۞ ۞

 

Minden nap elmúlik valami, amiért az ember szomorkodik, de minden nap születik valami, amiért érdemes küzdeni és élni.

 

۞ ۞ ۞ ۞ ۞

 

„Nem kell emlékezned rám, csak ne felejts el!

 

 ۞ ۞ ۞ ۞ ۞

 

Tanulj a múltból. Ne érj úgy életed végére, hogy azt érezd, nem is éltél igazán. Sokan, amikor elérnek arra a pontra, hogy el kell hagyniuk a földi világot, utoljára még meglátják az örömet és szépséget, amely csak azért nem lehetett az övék, mert féltek élni.

 

 

 ۞ ۞ ۞ ۞ ۞

 

Van az emberi szívnek egy halk szavú és előkelő vendége néha, az Emlékezés.

 

 ۞ ۞ ۞ ۞ ۞

 

Meséld el a múltad! Megmondom ki vagy!

 

 ۞ ۞ ۞ ۞ ۞

 

Olyan sok szép emlékünk van. Ha visszagondolunk rájuk, akkor érezzük csak igazán, mi hiányzik az életünkből.
/saját/

 

 ۞ ۞ ۞ ۞ ۞

 

Az emlék az a dolog, amit soha nem vehet el tőlünk senki. A legkedvesebb emlékeinket örökre a szívünkbe zárjuk, és elővehetjük őket az esős napokon. Visszagondolunk arra, amikor minden más vot. Amikor bizonyos dolgok még velünk voltak. És még a legboldogabb emlékek is gyakran szomorúsággal tölthetnek el.
/saját/

 

 ۞ ۞ ۞ ۞ ۞

 

 

Memories never die.
Az emlékek sosem halnak meg.

 

 ۞ ۞ ۞ ۞ ۞ ۞ ۞ ۞ ۞ ۞



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 3
Heti: 15
Havi: 41
Össz.: 16 833

Látogatottság növelés
Oldal: Múltról szóló idézetek
My thoughts - © 2008 - 2024 - mythoughts.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »